Démon Inuyasha

By: Haszina

A kis csapat egy faluba érkezett. Sikolyokat hallottak. Mindenki teljes harci öltözetben, rontott neki az éppen helyi embereket mészároló démonnak. A szellem hátán egy pók alakú égésfolt jelezte, hogy Naraku egy újabb reinkarnációja, szeme zölden izzott és öt méteres lila testéből tüskék álltak ki. Sango a csontbumeránggal próbálkozott, de a szellem kitért előle, így az a lányt találta el. Miroku egyből ott termett, hogy megvédje az ájult Taiját a köré gyűlő kisebb démonoktól. Inuyasha nem tudott segíteni neki, mert el volt foglalva, a szerzetes meg egyedül nem boldogult. Nem volt más megoldás. Használnia kellett a légörvényt. Felfedte a fekete lyukat és beszippantotta a démonokat, de a mérgező darazsakat se tudta elkerülni, így ő is összerogyott. Kagome próbált a közelükbe kerülni, de szellemek őt is megtámadták. Inuyasha még mindig nem végzett. A monstrum felé csapott, a hanyou kezéből kiesett a Tetsusaiga. Próbálta elérni, de a szellem félrelökte, így a félvér a földön landolt. Az ég elsötétedett, hűvös szél kezdett fújni. Inuyasha felállt. Kagoméba belehasított a félelem, átváltozott. Kétségbeesetten próbált eljutni szerelméhez.

-          Inuyasha! – ordított.

Inuyasha még csak oda se fordult, röhögni kezdett és egy csapással leterítette ellenfelét. Körbe nézett újabb áldozat után, mivel még nem volt elég az öldöklésből. Megpillantotta a felé szaladó Kagomét. Nem értette a dolgot „minek fut felé az a lány, talán meg akar halni”. Végül arra jutott, ha ezt akarja az a bolond, hát teljesíti „kívánságát”.

-          Inuyasha! – kiáltott Kagome – Inuyasha, hagyd abba! Itt a Tetsusaiga! – futott felé.

Inuyasha állt ott és várta a lányt. Mikor odaért, kiütötte kezéből a kardot és nekitámadt.

-          Inuyasha, hagyd abba! Én vagyok az! –

Kagome a földre került. Legalább két bordája eltörött. A fájdalomtól eltorzult arccal nyögött fel. A fiú ott állt felette és karmait nézegette.

-          Mit tegyek veled? – vigyorgott – Öljelek meg? Esetleg előtte kínozzalak, végül is rég szórakoztam már egy lánnyal. –

-          Inuyasha… -

-          Nem tudom, honnan ismersz, de nem is nagyon érdekel. Azt hiszem, most magammal viszlek. – mondta végül önelégült képpel, majd átdobta vállán az ájult lányt.

Mikor Kagome felébredt megkötözve találta magát egy elhagyatott poros kunyhóban. Senki nem volt bent rajta kívül. Megpróbált a kijárat felé araszolni, de ekkor valami iszonyatos fájdalom hasított a mellkasába. Teljesen el is felejtette, amikor a hanyou belemeresztette karmait eltört pár bordája. Összeszorította fogát, hogy ne üvöltse el magát.

-          Ugye, nincs is szebb látvány, mint egy halandó szenvedő arca. – lépett be a viskóba Inuyasha – Mit csinálsz? – nézett kérdően a földön hempergő könnyező lányra – Mit is mondtál mi a neved? –

-          Ka… Kagome. – nyöszörögte

-          Nos Kagome elég szórakoztató vagy. – ültette fel – Nézd, mit hoztam! - és a leterített egy nagy bőrdarabot.

Kihajtotta, benne vagy tíz különféle kés és egyéb vágóeszközök.

-          Mit akarsz azokkal?! – csengett a lány kétségbeesett hangja – Ne közelíts felém azokkal! –

-          Igazad van, én is jobban szeretem karmokkal. – nevetgélt, szeme még vörösebben izzott – Szórakozunk egy kicsit. –

Inuyasha a lányra nézett, majd az oldalába vájta karmait. Várt egy kicsit, amíg a lány nyög, majd kihúzta és lenyalta a vért a kezéről.

-          Hm, édes. –

-          I… Inuyasha… -

-          Ne ájulj el nekem, látni akarom, ahogy szenvedsz. – gúnyolódott és még egyszer a lányba mélyesztette három centis körmeit – Mi az, kiscicám mondani akarsz valamit? – hajolt közelebb a nyögdécselő lányhoz – Azt hiszem, megtartalak, isteni a véred, nagyon finom. Várj. – szólt rá és lenyalta a lány száján kiserkenő vért, majd megcsókolta.

-          Inuyasha… Nem egészen így gondoltam el az első csókunkat… - hebegett Kagome.

-          Miről beszélsz? Mindegy. – hagyta rá az éppen elájuló lányra.

-          Inuyasha! – kiáltott Sango.

-          Inuyasha! – futott be a szerzetes is kezében a Tetsusaigával – Engedd el Kagomét! –

-          Mi? Kik vagytok ti? –

Miroku válaszra sem méltatta, csak odafutott és a kezébe nyomta a kardot. Inuyasha szeme kitisztult, arcáról eltűntek a méregcsíkok. Az első dolog, amit észrevett az a kezében ájultan heverő, mindjárt elvérző Kagome.

-          Kagome! - ordított fel, ekkor jött rá mi történt – megint átváltoztam. – érezte kezén a lány vérének szagát – Bocsáss meg! – ordított és, amilyen gyorsan csak tudott rohant vele Kaelde anyóhoz, Sangoék utána.

Mikor odaért Kaede nem kérdezett semmit, csak némán ellátta a lány sebeit, mikor végzett a hanyouhoz fordult:

-          Mi történt? – kérdezte.

Inuyasha nem válaszol, csak nézett az anyó szemébe, de olyan fájdalmasan, hogy ez mindent elárult.

-          Értem. Ne aggódj Kagome rendbe jön, nem sérült egyik szerve se, úgyhogy csak a vérveszteség miatt ájult el. Reggelre jobban lesz. –

-          Kaede – sama! – érkeztek meg a többiek – Kaelde – sama, jól van?! –

-          Reggelre jobban lesz. – nyugtatta meg őket és kiterelt mindenkit, hogy Inuyasha egyedül maradhasson.

A hanyou letérdelt Kagome mellé és jó erősen magához szorította.

-          Bocsáss meg, kérlek! – könnyezte.

-          I… Inuyasha… - ébredezett a lány.

-          Kagome! – fektette a lány fejét ölébe.

-          Inuyasha… Hát jól vagy? – nézett föl.

-          Kagome én annyira sajnálom… -

-          Nem a te hibád, nem voltál önmagad. –

-          Kagome… én szeretlek… és nem akarlak elveszíteni. – mondta ki nagy nehezen.

-          Inuyasha… én is. – a hanyou csillogó szemekkel csókolta meg a lányt.

Olyan régóta vártak már erre. Kagome nagyon boldog volt, majd kiugrott a szíve. Teljesen más érzés járta át, mint akkor a kunyhóban. Melegség öntötte el.

-          Inuyasha… Kérdezhetek valamit? – törte meg végül a csendet.

-          Persze. – mosolygott immár.

-          Te még mindig démonná akarsz válni? –

-          Nem, már nem. – nézett félre, szégyellte, amit Kagoméval tett.

-          Én annyira boldog vagyok! – csókolta meg kedvesét.

-          Szeretlek! –

-          Én is! –

Vége